|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 18 találat | lapozás: 1-18 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Balassa M. Iván 1990. szeptember 22.Olivier Lustig nyugalmazott ezredes csak Észak-Erdély zsidóságának tragédiájával foglalkozott, állapította meg Vasas Samu, kimondva, hogy az egész magyar nép fasiszta volt, a román nép ellenben mentes maradt a fasiszta fertőzéstől. Valójában a pártlap, a Scinteia 1945. máj. 24-i és aug. 4-i, a Mantuirea 1944. nov. 20-i és 1945. márc. 26-i számai megírták, mi is a valóság. A cernovici főrabbit megkínozták, majd agyonlőtték. Jegában 14 ezer, Toroinet és Radauti megyékben 15 ezer zsidót gyilkoltak meg. Transznisztriába, két megsemmisítő táborba deportáltak 108 ezer zsidót, ahol közülük 64 556-an meghaltak. Bukovinából 58 ezer zsidót vittek el, akik közül csak 12 ezren tértek vissza, Odesszában 30 ezer, Bagdanoviza táborában 50 ezer, Galacon 70 ezer, Cetatea Alban 10 ezer embert öltek meg, Virjuleni és Marculesti táboraiban 24 ezren haltak éhen. Összesen tehát 323 000 zsidót öltek meg. Lustignak elkerülte a figyelmét az, hogy erről a tragédiáról Romániában háromkötetes Fekete könyvet állítottak össze 1946-ban. Igaz, hogy később zárolták ezt az összefoglalót. - Raoul Sorban a hetvenes években Kós Károly lefasisztázásával keltett feltűnést. Festő volt, művelődéstörténész, most pedig felcsapott történésznek, megjelent művében /Fantasma imperiului Ungar si Casa Europei/ revizionistaként szerepel Szabó T. Attila nyelvtudós, Herepei János, de Németh László, Sütő András és Balassa Iván, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke is. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ Raul Sorban akinek jelleme, viselt dolgai ismertek most egy könyvvel jelentkezett: Fantasma imperului ungar si Casa Europei, Bucuresti, 1990. A szerző munkája függelékében adott egy felsorolást: "Erdélyről és a romániai magyarokról szóló revizionista és hungarista könyvek nem teljes listája". Sorban revizionistának kiáltotta ki Cseh Gusztáv metszeteit erdélyi személyiségekről, Kányádi Sándor verseit az év hónapjairól vagy Szabó T. Attilának a helynevekkel foglalkozó művét. A szerző a hungarizmust az összmagyarság, a mindenkori magyar állam vezéreszméjévé tette: "A Magyar Birodalom fantomja ma áthatja a magyar politika minden munkatervét." Könyvében Klapka György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Kós Károly és mások egy-egy kijelentésük miatt hungaristrák lettek. /Balázs Sándor: Cérnára fűzött rögeszme. = A Hét (Bukarest), szept. 27./1997. november 20.Megjelent Balassa Iván Szabó T. Attila /1906-1987/ című monográfiája Budapesten, a Püski Kiadó gondozásában. A könyvet a Hitel folyóirat ismertette. Szabó T. Attilát 1940-ben nevezték ki a kolozsvári egyetem nyelvészeti tanszékének professzorává, ahol három fő kutatási irányt jelölt ki: az erdélyi magyar nyelvjárások atlaszának elkészítése, az erdélyi helynevek összegyűjtése, nyelv-járási és nyelvtörténeti monográfiák készítése. Később ezekhez egy erdélyi magyar oklevéltár terve csatlakozott. A Romániai magyar nyelvjárások atlasza, amelynek munkálatait még Szabó T. Attiláék kezdték és Murádin László folytatta, csak mostanában kezd megjelenni Budapesten, Juhász Dezső szerkesztésében. Az erdélyi magyar oklevélszótár terve a monumentális Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárrá bővült. A magyar, de tán a világ tudományosságában is párját ritkítja az ilyen szótár. Az első kötetet /A-C, 1968/ Szabó T. Attila még maga szerkesztette, azután már kolozsvári nyelvészekből alakult munkaközösség vette át a szerkesztést. A kiadás később kényszerű okokból Magyarországra került, jelenleg a nyolcadik vaskos kötetnél, az M betűnél tart. Lapjairól az 1500-as évektől az 1800-as évek végéig terjedő erdélyi valóság, a régi magyar nyelv szól hozzánk. Szabó T. Attila a házsongárdi temetőben nyugszik. Az akkori légkört jelezte, hogy B. Gergely Piroska tanszékvezető a dékán tilalma ellenére mondott a sírnál búcsúztatót. /Hitel (Budapest), 1997/10. sz. ismerteti: Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), nov. 20./2000. június 7.A határon túli - Kárpát-medencei - magyar épített örökség dokumentálása és megóvása címmel június első két napján szakmai konferencia zajlott Budapesten. A tanácskozást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal és a Teleki László Alapítvány szervezte anyaországi és határon túli szakemberek részvételével. Erdélyi vonatkozásban előadás hangzott el az erdélyi települések épített örökségének vizsgálatáról és dokumentálásáról (Kovács András, Sebestyén József, Benczédi Sándor), Erdély pusztuló építészeti örökségének építészeti felmérési programjáról (dr. Istvánfi Gyula), a gyulafehérvári római katolikus székesegyház és a püspöki palota helyreállításáról (Káldi Gyula, Sarkadi Márton), a gyulafehérvári volt Apor-kastély, most Avram Iancu Egyetem felújítási terveiről (dr. Szabó Bálint), erdélyi népi építészeti emlékek dokumentálásáról (Balassa M. Iván), a gyergyószárhegyi Lázár-kastély régészeti kutatásáról (Emődi Tamás, Molnár Zsolt), a miklósvári Kálnoky-kastély felújítási terveiről (Kálnoky Tibor, Zakariás Attila), Hadad református templomának szerkezeti megerősítéséről, felújításáról (Gajdos György, Káldi Gyula), Gelence római katolikus templomának helyreállításáról (Balázs Iván) és erdélyi középkori barokk oltárokról, szobrokról (Mihály Ferenc). A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Műemléki Főosztályának tanácsosa, Sebestyén József okl. építészmérnök a határon túli magyarok számára meghirdetett pályázatokat és az épített örökség célzott támogatásának Kárpát-medencei programját ismertette. A tavalyi költségvetési keretből az öt Magyarországgal szomszédos országból érkezett 101 pályázatból 49-et támogattak, összesen 28,694 millió forinttal. /Romániából 83, Szlovákiából csak 14, illetve Szlovéniából 2, Jugoszláviából és Ukrajnából 1-1 pályázat érkezett./ A 40 nyertes erdélyi pályázatra a pénzkeretből összesen 21,594 millió forintot ítéltek meg. Államközi kapcsolatok keretében a magyar állam költségvetéséből további 100 millió forintot különítettek el a határon túli magyar vonatkozású műemlékek védelmére. Ebből a keretből 14 Romániában lévő objektumra, illetve 9 felmérési programra 50 millió forintot fordítanak. Egy harmadik támogatási forma a Szellemi Örökség pályázat révén valósult meg: összesen 6,210 millió forinttal 21 - elsősorban kutatási - projektet támogatnak, Romániából 14-et. - Az erdélyi magyar települések kulturális örökségének komplex vizsgálata címen erdélyi és magyarországi szakemberek kezdeményezésére 1997-ben hosszú távú leltározási program indult. Ennek keretében eddig 19 erdővidéki (1997) és 44 nyárádmenti (1998-1999) település műemlékeinek, azok művelődéstörténeti értékét képviselő műtárgyainak teljességre törekvő adatfelvétele, fényképezése, valamint felmérése készült el a hozzájuk tartozó térképpel, történeti adatlapokkal. - Az erdélyi szász kulturális örökség dokumentálását a német kormány komoly költségvállalásával még 1992-ben megkezdték. Eddig összesen 256 települést mértek fel. A német szervezők már 1993-ban jelezték, hogy lehetőséget látnak a magyar szakemberekkel való együttműködésre. Együttműködési megállapodást kötött a Teleki László Alapítvány a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemmel, a Kriza János Néprajzi Társasággal, majd a Kolozsváron nemrég alapított Entz Géza Művelődéstörténeti Társasággal. /Guther M. Ilona: Pusztuló építészeti örökségünk védelmében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./2002. november 5.Elhunyt Balassa Iván professzor. Csűry Bálint tanítványaként nyelvészeti kutatást végzett, majd 1940-41 között Szabó T. Attila mellett dolgozott. Kolozsvári évei után Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeumba nevezték ki. 1944 őszén került Budapestre, a Néprajzi Múzeumba. Hat éven át a Néprajzi Múzeum főigazgatója volt. 1956-1961 között a sárospataki Rákóczi Múzeumot igazgatta. Több könyve ennek az időszaknak a terméke, így a folklorisztikában is úttörőnek számító Karcsai Mondák vagy Bodrogköz lírai monográfiája a Lápok, falvak, emberek, vagy a Földművelés a Hegyközben, amely kötet már a Mezőgazdasági Múzeumban elkezdett szolgálatának kezdetét jelezte. 1969-től a Mezőgazdasági Múzeum mb. főigazgatója, majd tudományos főigazgató-helyettese. A rendszerváltás hajnalán jelent meg a híres, Határainkon túli magyarok néprajza c. kézikönyve, de monográfiát írt a magyar falusi temetőkről, a kolozsvári Házsongárdi temetőről, egyik tanítómestere, Herepey János kéziratát közreadva, valamint nyelvész mintaképeiről, Csűry Bálintról, Szabó T. Attiláról. A Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. Balassa Iván nyugdíjasan is aktív volt, a Györffy István Néprajzi Egyesületnek alapító társelnöke, az erdélyi néprajzkutatók felkérésére a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke. A rendszerváltozás után megszervezte a határon túli magyar néprajzosok továbbképzését. /In memoriam Balassa Iván (1917-2002). = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./2003. január 23.Murvai Olga bukaresti egyetemi tanár a bukaresti Koós Ferenc Körben jan. 10-én tartott előadást Szabó T. Attiláról Az égtartó ember címmel. Előadását közölte a hetilap. Murvai Olga Sütő Andrástól kölcsönözte Szabó T. Attila /Fehéregyháza, 1906. jan. 12. - Kolozsvár, 1987. márc. 3./életművének jellemzésére azt, hogy égtartó ember: "az ő hatalmas vállalkozásának, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak tető alá hozatala történelmi számvetéseinknél is sürgősebbnek mutatkozott. Szabó T. Attila egyszemélyes intézményként olyan ügynek szentelte magát, amely itteni és mai közösségi létünk legfőbb őrizője volt és maradt, amit ha elveszítünk, minden más ügyünket nyugodtan félretehetjük. Mert Herderrel szólva: olyan emberi értéktől válnánk meg örökre, amely minden nép genetikus szellemének, jellemének különös és csodálatos kútforrása, a nemzeti nyelv. Anyanyelvünk, az omlásra hajlamos. - Ezt látva lett Atlasszá köztünk Szabó T. Attila, ez az égtartó ember." Életművéről Balassa Iván készített kismonográfiát /Szabó T. Attila, Püski Kiadó, Budapest, 1996/. Szabó T. Attila érettségi után a kolozsvári Református Teológiára iratkozott be. Ebben az időben rendkívüli egyéniségek tanítottak a teológián, így Tavaszy Sándor /1888-1951/, aki az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Irodalmi Társaság alelnöke volt. Tavaszy arra kötelezte Szabó T. Attilát, hogy járjon be az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárába és segédkezzen Kelemen Lajosnak /1877-1963/. Kettejük ismeretsége életre szóló mély apa-fiúi kapcsolattá nemesedett. Szabó T. Attila életvitelére Kelemen Lajos hatott a legnagyobb mértékben. Ugyancsak a teológián tanított ekkor Makkai Sándor /1890-1951/, Erdély későbbi püspöke. Szabó T. Attila elvégezte a teológiát, nem lett lelkész, hanem beiratkozott az egyetemre és magyar-angol szakos tanári oklevelet szerzett. Szabó T. Attilára hatással volt a nyelvjáráskutató Csűry Bálint, aki már a középiskolában, a kolozsvári Református Gimnáziumban tanította, később a debreceni Tisza István Tudományegyetem professzora lett, Szabó T. Attila nála doktorált 1936-ban. Szabó T. Attila kezdetben angol költőktől fordított. Gyűjtött és kiadott virágénekeket is /Haja, haja virágom, Kriterion, 1970/. Szerteágazó munkásságának része a helynévtörténettel való foglalkozása. Az életében megjelentetett helynévtörténeti írásai /Kolozsvár, Kalotaszeg, Borsa völgye, Doboka völgye, Gyergyó helynevei stb./ mellett a hagyatékában vannak összegyűjtve az erdélyi települések helynevei, amelyek rendezésre, megjelenésre várnak, akkor lesz Erdélyi Helynévtörténeti Adattár is. Főműve az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár eredeti levéltári kutatásain alapul: oklevelekből, nyugtákból, misszilisekből, kelengye- és tárgylajstromokból, peres iratokból, jegyzőkönyvekből, adás-vételi iratokból, kezeslevelekből gyűjtötte egybe a középkori Erdély szóhasználatát. Az első kötet 1976-ban jelent meg a Kriterion Kiadónál. Néhány éve az Akadémiai Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában látnak napvilágot a kötetek, immár a 11. Más is fűződik Szabó T. Attila nevéhez. 1956-ban a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtár /volt Református Könyvtár/ vezetője, Farczády Elek az ún. Koncz-kódexben egy XV. Század elejéről származó magyar szövegemléket fedezett fel. Nyelvészeti leírására Szabó T. Attilát kérték fel. Ő keresztelte el a nyelvemléket Marosvásárhelyi Soroknak /MsS/ és Marosvásárhelyi Glosszáknak /MsG/. "Az 1410 táján keletkezett MsS eddig ismeretes szövegemlékeink sorában a hatodik helyet foglalja el" - állapította meg Szabó T. Attila. Hatalmas Szabó T. Attila munkássága, ebben szerepel válogatott tanulmányainak hét kötete /kb. 550 tanulmány közel 4300 oldalon/, maga a Tár anyaga /Murvai Olga szerint a teljes anyag közel húszezer oldal/, továbbá a jelentős kéziratban maradt helynévtörténeti munkákat is figyelembe kell venni. /Murvai Olga: Az égtartó ember. = A Hét (Bukarest), jan. 23./2004. október 7.Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte szeptemberben a Torockói Néprajzi Múzeum. Ez alkalommal emlékeztek a múzeumalapító sepsiszentgyörgyi Győrbíró Pálra (Sepsiillyefalva, 1913– Sepsiszentgyörgy, 1987). Győrbíró Pál tanítót 1951-ben helyezték Torockóra. Ekkor kezdte gyűjtő és kutató-, múzeumszervezői munkáját. Öt éven át gyűjtött, tizenkilenc évig volt a múzeum hivatalosan kinevezett őre. Munkájának eredményéről maga számolt be Balassa Iván néprajzkutatónak: ,,2000 db régi kézirat, az egykori vasművesség sok-sok tárgyi emléke, festett bútorok, helyi népviselet, kerámiák, régészeti leletek.” 1956-ban háromezer tárgy szerepelt a leltárán. Győrbíró Pál a csíkszeredai tanítóképzőben végzett Domokos P. Péter tanítványaként. Tőle kapta az ösztönzést, mely meghatározta későbbi érdeklődési körét. /Torockó és Sepsiszentgyörgy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./2006. január 11.Szabó T. Attila száz éve született. Ünnepel a nyelvészvilág, de nemcsak ők, hiszen Imre Samu szerint „büszkén vallhatja őt magáénak – s úgy gondolom, vallja is – az irodalom-, a néprajz-, a történettudomány és művelődéstörténet egyaránt”. Szabó T. Attila egyaránt foglalkozott nyelvtörténettel, nyelvjárás, hely- és személynévtörténet kutatásával. Ő az erdélyi nyelvészeti iskola megteremtője, személyisége, munkássága meghatározó a XX. század nyelvészeti kutatásaiban. Szabó T. Attila /Fehéregyháza, 1906. jan. 12. – Kolozsvár, 1987. márc. 3./ egyetemi tanulmányait a Református Teológián kezdte, 1927 októberében azonban eldöntötte, hogy nem lép papi pályára. 1926–1927-ben Skóciában az egyetemen hallgatott előadásokat. Hazatérve a kolozsvári egyetemen szerzett magyar–angol szakos tanári oklevelet. 1940 őszén kinevezték a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nyilvános rendkívüli tanárává, s ugyanakkor a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. 1951–1953 között politikai okokból visszaminősítették, két évig akkordmunkásként dolgozott az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében. 1953-1971 között ismét taníthatott az egyetemen. Foglalkozott a helynévgyűjtéssel is. 1970–1988 között hét kötet jelent meg válogatott tanulmányaiból. Fő művéhez, az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztéséhez 1966 januárjában egymaga fogott hozzá. Közel negyvenéves munkával kb. egymillió cédulát készített. Az első kötet szerkesztését 1973-ban fejezte be, s a kötet 1975-ben látott napvilágot. Szabó T. Attila az első kötet szerkesztésének magányos munkája után határozott úgy: ahhoz, hogy a szótár mielőbb elkészülhessen, szerkesztői munkaközösséget szervez maga köré. A második kötet anyagát így már kis csapattal szerkesztette (Nagy Jenő, Kósa Ferenc, Vámszer Márta, Zsemlyei János, Vigh Károly). Ez a közösség tagjait tekintve később változott, gyarapodott, vagy éppen fogyott. Szabó T. Attila életében négy kötet jelent meg, a negyedik 1984-ben. A kommunista diktatúra lehetetlenné tette a további kötetek megjelenését. Az V. kötet végül csak 1993-ban látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó és a bukaresti Kriterion közös kiadványaként, míg a VIII. 1996-ban. Végül ennek a kötetnek a főszerkesztését Vámszer Márta végezte el, aki átvette Szabó T. Attila halála után az egész munkálat felügyeletét. A IX. kötettől kezdve az Akadémiai Kiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként jelenik meg a szótár. A XI. kötet 2002-es megjelenését már nem érhette meg Vámszer Márta sem. A főszerkesztés munkája Kósa Ferencre és Zsemlyei Jánosra hárult. Zsemlyei professzor halálát követően Fazakas Emese vette át a stafétabotot, 2005-ben megjelenhetett a XII. kötet. A Szótörténeti tár anyagának gyűjtése közben, levéltári búvárkodásai során Szabó T. Attila külön cédulákra jegyezte az erdélyi helyneveket is, jelentős helynévtörténeti gyűjteményt alakítva ki. Anyagát az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik, feldolgozása Budapesten most van folyamatban, néhány kötet már megjelent. Balassa Iván 1996-ban monográfiában mutatta be Szabó T. Attila páratlanul gazdag munkásságát. 1996-ban, születésének 90. évfordulójára az EME emléktáblát állított a fehéregyházi református templomban. Néhány évvel ezelőtt a Kolozsváron alakult nyelvi intézet Szabó T. Attila nevét vette fel. /Tamásné Szabó Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Szabó T. Attila születésének 100. évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./2006. június 3.A Transylvania Trust Alapítvány működésének tízéves évfordulója alkalmából a zárónapon Torockó került a középpontba, az ugyancsak tízéves rangos Europa Nostra-díjjal is kitüntetett Torockó Értékvédő Programmal együtt. Kiemelkedő dr. Román Andrásnak, a program kezdeményezőjének munkája, aki nélkül Torockó minden bizonnyal nem a mai képét mutatná. A Transylvania Trust elnöke, Szabó Bálint köszöntő szavai után Torockó polgármestere, Veres Rudolf szólt a közönséghez, megköszönve Budapest V. kerület önkormányzatának a tíz éven át tartó támogatást, a kerület évről évre vita nélkül szavazza meg a 10–12 millió forintos támogatást. Balasa M. Iván, a kötet lektora mutatta be a Műemlékvédelem Torockón című, frissen napvilágot látott kiadványt. A helyi unitárius templomban folytatódott a rendezvénysorozat Román András építész, műemlékvédő post mortem díszpolgárrá avatásával. Ezután a 15. számú ház falán álló emléktáblát leplezték le. A latin nyelvű felirat méltó emléket állít Román Andrásnak. Késő délután nyújtották át a Transylvania Trust Alapítvány díjait Torockó lakosainak, akik valamilyen módon kiemelkedően hozzájárultak az örökség megőrzéséhez: a tavaly is kiosztott Zsakó István díjat Balogh Szabolcs vehette át, az idén alapított Bosla Ferenc díjat Petri Irén és Zsakó Anna kapta. /F. I.: Torockó: a népi építészeti örökség génbankja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2008. június 6.Kalotaszeg a legismertebb magyar vidék, a 19. században került be a magyar köztudatba – vezette fel Balassa Iván néprajzkutató a Kalotaszeg népi építészete című Furu Árpád-kötet bemutatóját, amelyet június 4-én tartottak a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. A kötet érdekessége, hogy nemcsak a magyar falvakról, hanem a román környék hagyományairól is említést tesz. Furu Árpád elmondta, a kötet három szakaszban jött létre: az első a kutatás volt, amelynek során 17, jelentős magyar örökséggel rendelkező falu anyagát gyűjtötték össze, a második szakaszban 60-70 faluval bővült az anyag. A könyv megszerkesztése volt a harmadik szakasz. A könyv nyomdai költségét a Nemzeti Kulturális Alap fedezte. /Varga Melinda: Kalotaszeg hajlékai. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./2010. július 7.Határtalan örökségvédelem – XVII. Népi Építészeti Tanácskozás – Békés, 2010. szeptember 30. – október 2.A népi építészet hagyományainak védelme a kulturális örökségvédelem egyik fontos része. Egyben a civil szervezetek – amelyek egyfajta küldetéstudattal tekintenek a népi építészet által hordozott értékekre, azok fenntartására, átörökítésére, védelmére – egyik alapvető feladata. Népi örökségünk megóvása nem hárul egy-egy országra: e fontos tevékenység határokon ível át, ezért mindenképpen fontos, hogy azt nemzetközi szinten is összehangolják. Ezt tűzte ki célul a békési tanácskozás. Az immár hagyományos tanácskozást a Békés Városi Kulturális Központban szervezték meg szeptember 30. és október 2. között, az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt. Társszervező volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. A tanácskozás köszöntőkkel kezdődött. Elsőnek Izsó Gábor, Békés város polgármestere, majd – többek között – a társszervezetek részéről Dukrét Géza, a PBMET elnöke is köszöntötte a konferenciát, aki egyben ismertette az egyesület tevékenységét is. Egész nap a műemlékvédelemmel, a népi építészet védelmével kapcsolatos előadások hangzottak el. Az első nap programja Sófalvi István nagyváradi fotóművész Érmelléki borpincék című kiállításának megnyitásával végződött, a tárlat anyagát Balassa M. Iván ismertette. Másnap szakmai kirándulást szerveztek, amelynek célja a védelem különböző szintjeinek, épületegyütteseknek – pincesoroknak – és egyedi épületeknek megtekintése volt az Érmelléken, a határ mindkét oldalán. A közel száz résztvevőt szállító két autóbusz egyikén Dukrét Géza volt az idegenvezető, aki részletesen ismertette az Érmellék történetét, műemlékeit és nagy szülötteit. A következő útvonalat járták be: Békés–Nagyszalonta–Nagyvárad–Gálospetri–Értarcsa–Szalacs–Székelyhíd–Létavértes–Békés. Gálospetriben megtekintették a Kéri Gáspár által berendezett tájházat, Értarcsán és Szalacson a pincesorokat, amelyeket Kéri doktor mutatott be. Létavértesen értékes néprajzi tárgyakat néztek meg a Magyar Néprajzi Kiállító Terem keretében. Záróeseményként egy vetített képsorral idézték fel a hajdani szőlőskert népi építészetét. A harmadik nap délelőttjén szintén előadások hangzottak el, többek között Kéri Ildikó Erzsébet és Kéri Gáspár Népi építészeti emlékek megőrzése és műemlékvédelem az Érmelléken című előadása. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. október 7.Határtalan örökségvédelem – XVII. Népi Építészeti Tanácskozás – Békés, 2010. szeptember 30. – október 2.A népi építészet hagyományainak védelme a kulturális örökségvédelem egyik fontos része. Egyben a civil szervezetek – amelyek egyfajta küldetéstudattal tekintenek a népi építészet által hordozott értékekre, azok fenntartására, átörökítésére, védelmére – egyik alapvető feladata. Népi örökségünk megóvása nem hárul egy-egy országra: e fontos tevékenység határokon ível át, ezért mindenképpen fontos, hogy azt nemzetközi szinten is összehangolják. Ezt tűzte ki célul a békési tanácskozás. Az immár hagyományos tanácskozást a Békés Városi Kulturális Központban szervezték meg szeptember 30. és október 2. között, az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt. Társszervező volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. A tanácskozás köszöntőkkel kezdődött. Elsőnek Izsó Gábor, Békés város polgármestere, majd – többek között – a társszervezetek részéről Dukrét Géza, a PBMET elnöke is köszöntötte a konferenciát, aki egyben ismertette az egyesület tevékenységét is. Egész nap a műemlékvédelemmel, a népi építészet védelmével kapcsolatos előadások hangzottak el. Az első nap programja Sófalvi István nagyváradi fotóművész Érmelléki borpincék című kiállításának megnyitásával végződött, a tárlat anyagát Balassa M. Iván ismertette. Másnap szakmai kirándulást szerveztek, amelynek célja a védelem különböző szintjeinek, épületegyütteseknek – pincesoroknak – és egyedi épületeknek megtekintése volt az Érmelléken, a határ mindkét oldalán. A közel száz résztvevőt szállító két autóbusz egyikén Dukrét Géza volt az idegenvezető, aki részletesen ismertette az Érmellék történetét, műemlékeit és nagy szülötteit. A következő útvonalat járták be: Békés–Nagyszalonta–Nagyvárad–Gálospetri–Értarcsa–Szalacs–Székelyhíd–Létavértes–Békés. Gálospetriben megtekintették a Kéri Gáspár által berendezett tájházat, Értarcsán és Szalacson a pincesorokat, amelyeket Kéri doktor mutatott be. Létavértesen értékes néprajzi tárgyakat néztek meg a Magyar Néprajzi Kiállító Terem keretében. Záróeseményként egy vetített képsorral idézték fel a hajdani szőlőskert népi építészetét. A harmadik nap délelőttjén szintén előadások hangzottak el, többek között Kéri Ildikó Erzsébet és Kéri Gáspár Népi építészeti emlékek megőrzése és műemlékvédelem az Érmelléken című előadása. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. április 11.Az erdélyi népi építészet remekeirõlUdvarhelyszék jellegzetes népi építészetével foglalkozó könyvet mutattak be a kolozsvári magyar fõkonzulátuson a hétvégén. Furu Árpád építõmérnök, a Transylvania Trust Alapítvány munkatársa Udvarhelyszék népi építészete címû, a Glória Könyvkiadó gondozásában megjelent legújabb kötetét Szilágyi Mátyás magyarországi fõkonzul üdvözlõ beszéde után Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, valamint Balassa M. Iván magyarországi etnográfus méltatta. A szerzõ munkássága gyakorlatilag Kós Károly életmûvének folytatása, a neves erdélyi polihisztor munkáját egészíti ki - fogalmazott Pozsony Ferenc, aki azt is elmondta: Furu Árpád nemcsak az épületekkel foglalkozik, hanem figyelmet fordít az udvarhelyszéki emberekre is. A kötet mintegy százötven udvarhelyszéki települést mutat be a jellegzetes népi lakóházak részletes leírása és összehasonlítása révén. Ugyanakkor az alapos kutatómunka során a szerzõ a régióbeli településszerkezeteket is ismerteti. Furu Árpád korábban Torockó és Kalotaszeg népi építészetét bemutató kötetet jelentetett meg. Sipos M. Zoltán �?j Magyar Szó (Bukarest) 2012. október 29.Örökségmentés – az utolsó pillanatokbanFaluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak. Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé. Egyedi sajátosságokat hordozva Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is. Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot. Van-e székelykapu a vidéken? Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is. Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását. Hasonló kezdeményezések Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”. Díjazták a fotósokat A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át. Vitathatatlan haszna van A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog. A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok. Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok. Gligor Róbert László Székelyhon.ro 2015. január 16.Énlakán – egy életforma nyomábanAmikor bekopogtunk idősebb Szávai Mártonék házába, a nyugalmazott tanító, aki egyben a falu mindenese is, épp a lélekszám összesítésével foglalatoskodott. Több mint ötven esztendeje él Énlakán az egyébként etédi illetőségű pedagógus, úgyhogy már kezdetben sem volt ismeretlen számára ez a terep. Talán annyi számít furcsaságnak, hogy az unitáriusok által lakott településen ő az egyetlen katolikus, de ez nem akadályozta az istentiszteletek látogatásában és a híres kazettás mennyezet, meg a rovásírás tanulmányozásában. Negyven évet a helyi oktatásban töltött, s ezalatt egyúttal művelődési házat is igazgatott. Saját bevallása szerint, mintegy kétszáz színművet adtak elő a helyi és más faluból való műkedvelőkkel. Tanúja volt a kulákosításnak, a téeszesítésnek, majd annak a széthullásnak is, amely ezt az időszakot követte. Az 1989-es fordulatot követően maga is nagy reményeket táplált az újfajta demokrácia iránt, s amit lehetett, mindent elkövetett, hogy haladjon előre Énlaka. Voltak és vannak olyan szakterületek, amelyeken látványosak a változások, de két igen fontos vonatkozásban nagy a visszafejlődés: kevés a gazdálkodáshoz értő és az azt felvállaló fiatal, s Énlaka népessége folyamatosan csökken. Nincs min csodálkozni: a 143 lélekből 88 nyugdíjas, s a fennmaradó 55 fő sem mind fiatal. Páran folyamatosan külföldön tartózkodnak, s csak papíron laknak itt, hiszen ide szól a személyiben szereplő lakcímük. A két kezén meg tudja számlálni az ember, hogy hány gazda van – mondja Szávai úr – a legjelentősebb gazdálkodó pedig nem más, mint Kolumbán Gábor mérnök-közgazdász, Hargita Megye Tanácsának korábbi elnöke, aki bivalyokat tart, s nem is keveset, hiszen ma már ötvennél is nagyobb az általa gondozott állomány, és azok tejét, illetve a feldolgozott terméket egy közeli élelmiszer-kereskedőlánc, a Merkúr Áruházak révén, valamint saját partnerei körében értékesíti. Ő már munkaadónak számít. Innen ingázni nem lehet. Igaz ugyan, hogy 2014 őszén leaszfaltozták a falu végéig az utat, úgyhogy a községközpont és Székelykeresztúr irányába immár így könnyebben lehet autózni, de ennek áldásai még nem érződnek. Az etédi általános iskolába két helyi gyermeket visznek le iskolabusszal, a négy óvodásból pedig egy-kettő "vállalkozik" arra, hogy szülői kísérettel hetente egyszer ellátogasson a községközpontban levő kisdedóvóba. A falunak nincsen lakosságmegtartó ereje. Talán akkor történne látványos előrelépés, ha néhány fiatal család szemében felértékelődne a falusi életforma és lehetőséget látnának a megtelepedésben. Ehhez elszántság, tudás és némi tőke is kell. Ilyen vonatkozásban nincsen előrelépés. Ami viszont működik – és immár kívülről is látszik – igen erős az elszántság az épített örökség és a hely természeti adottságainak megőrzése iránt. Ezek a kísérletezgetések azonban nem a helyiektől származnak. – Már a '90-es évek elején érdeklődni kezdtek a falu iránt hazai és külföldi értelmiségiek. Talán azért szoktak ide, mert a nyolcvanas években itt élt Gelu Pateanu műfordító (1925-1995) – őt igen sokan ismerték, látogatták, népszerű társasági ember volt –, de sok hasznot hoztak a faluról szóló publikációk is, majd nagyot lendített a Budapest V. Kerületének Önkormányzatával kötött testvér települési megállapodás, illetve az a kezdeményezés, amely szakavatott építészektől és egyetemi tanároktól származott, akik a Transylvania Trust Alapítvány segítségével azt kívánták elérni, hogy az UNESCO Torockót és Énlakát vegye fel a világörökség-listára, illetve az volt a vágyuk, hogy épített örökségünket tudjuk megőrizni, hasznosítani, majd átadni az utódoknak. Torockó esetében ez már komoly sikerrel járt. Énlakával kapcsolatosan még nem jutottak el arra szintre, de a magyar testvértelepülésről érkező segítség jóvoltából és odafigyeléssel sikerült eredeti állapotukban megőrizni a házak jelentős részét. Énlaka mára egy kicsit divatossá vált. Ma már több, az ország más vidékén élő családnak és külföldieknek is van itt nyaralója. A nyaralót úgy kell értelmezni, hogy hagyományos formában felújított, részben komfortosított parasztház. Ma már azok is fokozottan vigyáznak a vénházakra, akik valamelyik közeli városban élnek, s ide csak alkalmanként járnak haza. (A Sóvidék Televízió kisfilmje 2012 őszén készült: Kirándulás Énlakára) A nyugdíjas tanító és barátai által kezdeményezett konferencia-sorozat számít sikertörténetnek. Az ötlet onnan fakad, hogy Szávai úr annak idején a falu népével karöltve létrehozta a Pro Énlaka Alapítványt, hogy különböző kiadványokkal népszerűsítse a meglévő értékeket. Az alapítvány kezdetben jórészt az angliai testvértelepüléssel (Bodenhaim, Herrefordshire tartomány) való kapcsolattartást szolgálta, így koordináltak bizonyos segélyalapokat. Később egy Énlakát ismertető füzetet akart kiadni turistáknak és helyieknek, de aztán ez a feladat túlnőtt az adott helyzeten. Készültek ilyen füzetek, brosúrák, képeslapok több ízben is, de időközben házat vásárolt Visy Zsolt pécsi egyetem tanár is Énlakán. Mivel a néprajz, a régészet iránt elkötelezett tudósról van szó, akinek ezen a téren több évtizedes munkássága van, nem szemlélhette érdektelenül a falut és a benne rejlő értékeket. Idősebb Szávai Mártonnal elhatározták, hogy túl az ismeretterjesztő füzeteken, konferenciát is szervezhetnek. Az elsőt 2007. október 6-7-én tartották. Meglepő módon, vagy magától értetődően (?) igen sokan ráéreztek az Énlaka történetéről és kultúrájáról szóló kétnapos konferencián való részvétel fontosságára, köztük: Balassa M. Iván, Vofkori László (†), Szőcs Lajos (†), Gagyi József, Albert-Homonnai Márton és Filep Antal. Az előadáson elhangzottakat a későbbiekben a szervezők szerkesztett formában is bekérték a kutatóktól, s a következő évben igényes kötet formájában aztán napvilágot látott a két nap során elhangzott és kibővített anyag. A következő konferencia "kinőtte" Énlakát, hiszen 2009. szeptember 24-26. között már a Népi mesterségek a székely közösségekben címmel tanácskoztak, amelyből a következő évben – immár magától értetődően – ismét könyvet szerkeszthettek. A 2011-es konferencia még tágabb kérdéskört érintett: A székelyek története és régészete cím köré csoportosultak a témák. Ezt az előadássorozatot már nyugodt szívvel akadémiai szintűnek nevezhetjük, hiszen – többek közt – előadást tartott Egyed Ákos, Hegyi Géza, Pál-Antal Sándor, Pozsony Ferenc, Sebestyén József, Sófalvi András is –, olyan szaktekintélyek, akik Erdély, s azon belül a Székelyföld történetének szakavatott ismerői, s a legfrissebb kutatási eredmények tükrében igyekeznek fényt deríteni a múlt elfeledett vagy tudatosan elfedett részleteire. Ennek az anyagnak a válogatása 2012-ben látott könyv formájában napvilágot. A következő témakör is a teljes Székelyföldet érintette: Székely gazdálkodás régen és most, ugyancsak háromnapos konferencián, amelyet 2013. szeptember 19. és 21. között szerveztek meg. Tulajdonképpen ennek az anyagnak, a negyedik kötetnek a megjelenése szolgáltatta most az alkalmat az énlaki úthoz. Január 22-én, csütörtökön mutatják be a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében a friss tanulmánykötetet, amelyben a negyedik Énlaka-konferenciák anyagait gyűjtötték össze. Mivel id. Szávai Márton szervezőként és szerzőként is érintett, a Firtos alatti településen senki nem illetékesebb, hogy szóljon erről az utóbbi konferenciáról és a benne foglalt tanulmányokról. „ Ilyen akadémiai jellegű és szintű előadássorozat a Székelyföldön tudomásunk szerint nincs” – mondja Szávai Márton. Az idős tanító, aki nyugalomba vonulása után is jelentőset alkotott, úgy véli, hogy a székelyek gazdálkodásával elég nagy bajok vannak, és ő javasolta, járják körül ezt a témát. „Foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen szemszögből közelítsem meg ezt a témakört, hiszen valamikor negyven-ötven vagon gabonát termelt Énlaka és jelentős állatállománya, gyümölcsöse volt. A mostani statisztika szerint pedig semmiféle termelés nincs. Minden rend, ami egykoron volt, felbomlott. Tehát olyan lerobbant képet mutat, hogy innen merre és hogyan lesz kiút, azt nem lehet tudni. A könyv első részében a múlttal, a másodikban a jelennel foglalkoznak a tudósok". A kiadványban neves, különböző szakterületek előadói a következő kérdésekre keresték a választ: Miként gazdálkodtak a székelyek régen? Hogyan viszonyult a közösség a gazdálkodáshoz? Mit tanulhatunk a régiek tapasztalatából? Lehetséges-e egy fenntarthatóbb gazdálkodás a Székelyföldön, illetve milyen fejlesztési lehetőségek nyílnak meg Székelyföld számára az Európai Unióhoz való csatlakozás után? Egyébként már kiválasztották az idei konferencia témakörét – Székely népzene és néptánc –, és megrendezésére 2015. szeptember 18-20. között fog sor kerülni. Ezt a sorrendben immár ötödik tanácskozást a Pro Énlaka Alapítvány, a Pécsi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke, a Hagyományok Háza (Budapest) és az MTA Zenetudományi Intézete (Budapest) együttműködésében tartják. A beszélgetésünk végén a 86. életévében járó Szávai tanító úr elmondta, hogy túl ezen a rendezvényszervezésen, van egy másik fontos munkája is. Sokan tudják róla, hogy a hagyományos székelyföldi gyümölcsfajták leírásával és megmentésével foglalkozik. Összegyűjtötte a környék kertjeiből az ősök által nemesített alma-, körte- és szilvafajtákat, magoncokat nevel, oltóágakat biztosít az érdeklődőknek, kertje valóságos génbank, amelynek értéke felbecsülhetetlen az áruházi hibridekhez szoktatott emberek körében, akik másra, jobbra, sajátos és összehasonlíthatatlan ízű gyümölcsökre vágynak. A gyümölcsfákról írott dolgozatait kívánja végső formába önteni. Egyébként ezt a könyvet és a mögötte rejtőző mintegy hatvan évnyi munkát tekinti élete fő művének. Tisztában van azzal, hogy a házakhoz tartozó kertek is felbecsülhetetlen értékeket őriznek, amelyeket vétek lenne veszni hagyni. Szó lesz majd a gyümölcstermesztésről is, de ahhoz hosszabb beszélgetésekre és újabb kiruccanásokra van szükség. Majd egy következő riportban, mihelyt annyira kitavaszodik. Simó Márton Székelyhon.ro 2017. január 30.Kikristályosodtak a tervekInterjú Vargha Mihállyal, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) nemcsak a megyeszékhely és Székelyföld, hanem a tágabb értelemben vett Erdély egyik büszkesége is, így működése széles érdeklődésnek örvend. Éppen ezért vezetőjét, Vargha Mihály szobrászművészt az intézmény működéséről, 2016-os megvalósításairól, a megkezdett, de még be nem fejezett tervekről és az idei év fontosabb célkitűzéseiről faggattuk. Beszélgetésünk során kiderült, hogy ötletekben nem szűkölködnek, illetve kikristályosodott elképzeléseik vannak a jövőre nézve. – Igazgató úr, mit tart az elmúlt esztendő legnagyobb sikerének? – Inkább többes számot használok, mert több sikeres rendezvényünk is volt. Közéjük sorolom például Somogyi Győző, budapesti Kossuth-díjas festő, grafikus, kiváló művész Száz magyar lovas című tárlatát, melynek megnyitását március idusára időzítettük. Emelkedett hangulatához az időpont, a művész lóháton, huszárviseletben és huszárkíséretben való megjelenése, valamint a Haáz Sándor vezette szentegyházi huszárdalárda fellépése egyaránt hozzájárult. Ugyancsak rendhagyónak mondható a Fogarason élő, 83 esztendős Szőcs-Fülöp Károly 60 év munkájával létrehozott magángyűjteményéből ízelítőt nyújtó tárlat. Ennek egyediségét az általa megmentett bükszádi, illetve porumbáki üvegek, erdélyi kerámiák, szász hímzések és viseletek bemutatásán kívül a gyűjtő személye biztosította. Ő ugyanis kéményseprőként járván a vidéket, hordta össze, méghozzá olvasással megalapozott szakértelemmel e felbecsülhetetlen értékű kincset. Emlékezetes marad továbbá a múzeum örökös munkatársa, Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész 70. születésnapjára rendezett tárlat is, melyen az inkább festőként ismert mester szobrainak egy részét is be tudtuk mutatni. Ezek a múzeumkertben a mai napig megtekinthetők. A tavalyi évet a Kallós Zoltánt bemutató kiállítással zártuk, ezzel Erdélyben elsőként tisztelegvén a 90. születésnapját ünneplő néprajzkutató és gyűjtő személyisége és életműve előtt. Nagy öröm számunkra, és egyben büszkeséggel tölt el, hogy 2016 folyamán két hiánypótló könyvet is meg tudtunk jelentetni. z egyikük Kós Károly és Sepsiszentgyörgy cím alatt jelent meg Anthony Gall szerkesztésében, a másik pedig Balassa M. Iván A székelykapu című kötete. Az utóbbi a típusok felsorolásán túlmenően tudományosan is elemzi ezeket. Ide kapcsolódó jó hír, hogy ez év márciusában tudományos értekezletet is szervezünk ebben a témában, a szerző jelenlétében. – Maradtak befejezetlen terveik? – Igen. Ezek közül pedig a legfontosabb és legfájóbb a Gyárfás Jenő Képtár több éve vajúdó felújítása. – Mi ennek az oka? – Elsősorban a nem megfelelő közbeszerzési törvény, mely az olcsó kivitelezést tekinti egy munkálat odaítélése legfontosabb szempontjának. Ráadásul a felújításhoz szükséges pénz kezelése a művelődési minisztérium hatáskörébe tartozott, így eddig beleszólásunk sem volt a minőség ellenőrzésébe, ami az említett okból szintén sok kívánnivalót hagy maga után. Éppen ezért a befejezés és a minőség biztosítása érdekében a megyei tanács a saját költségvetéséből próbálja ezt megoldani, ehhez viszont állapotfelmérés szükséges, melyet megrendeltek. – Melyek az idei esztendő legfontosabb célkitűzései? – Ezek egyike az immár lassan 105 esztendős, Kós Károly által tervezett épületegyüttes teljes felújítása és a kor követelményeihez való igazítása. Az ehhez szükséges több mint 4 millió euró biztosítása érdekében az intézményünket fenntartó megyei tanács nyújtott be egy minden szempontból megalapozott és indokolt, európai uniós pályázatot. Ebbe azonban sajnos a működéshez és tudományos tevékenységhez szükséges műszaki hátteret biztosító felszerelés ellenértéke nem fért bele, így erre külön kell majd pályázni. – Milyen terveik vannak a megyei tanács által 2011-ben megvásárolt, de még mindig üresen és kihasználatlanul álló területtel kapcsolatban? – Az előbb említett pályázatot úgy állították össze, hogy jóváhagyása esetén bizonyos tevékenységeket, köztük az adminisztrációt a mellettünk lévő telken létrehozandó irodákba tudjuk áttelepíteni. Az így felszabaduló régi épületegyüttest teljes mértékben a látogatók rendelkezésére bocsátanánk, például múzeumpedagógiai tevékenységre, illetve Kós Károly-mellékszobákat is lehetne berendezni. A most kihasználatlan területen ugyanakkor egy műtárgyvédelmi központot és saját vagy rólunk szóló kiadványokat és ajándékokat árusító részleget is létrehoznánk, hiszen erre fokozott igény mutatkozik. Mindennek eléréséhez viszont bukaresti kérésre az övezeti rendezési tervet ki kell terjeszteni. Ennek elkészítése folyamatban van. – Ezen a területen az Erdélyi Művészeti Központ felépítése is szándékukban állt. Erről miért mondtak le? – Mert rájöttünk, hogy a polgármesteri hivatal keretében hatékonyabban működhet, mint az SZNM részlegeként, így a város biztosított számára e célnak megfelelő székhelyet a volt posta épületében. – Egy múzeum működéséhez óhatatlanul hozzátartoznak a régészeti feltárások. Önök végeznek-e ilyen tevékenységet? – Természetesen. Ásatásokat két esetben végzünk. Külső megrendelő kérésére, amint ez például az uzoni Béldi–Mikes-kastély felújításakor történt, vagy saját kezdeményezésre. Az általunk Málnásfürdőn újrakezdett munkálatok ebbe a kategóriába tartoznak. – Ez utóbbi helyen minek a feltárása van folyamatban? – Egy bronzkori településé. – Jelenleg a múzeum hány régésszel rendelkezik? – Kettővel, név szerint Lokodi Alpár Imre és Sztáncsuj Sándor József végzi ezt a munkát, de még három kellene, hiszen az állagmegőrzésnél, kiállítások létrehozatalánál, valamint pályázatok megírásánál is szükség van a szaktudásukra. A foghíjas régészlétszám miatt ugyanis jelenleg Málnásfürdőn is évente csak 1 hónapot tudunk dolgozni. – Honnan biztosítják a kutatások anyagi forrásait? – A felújítást megelőző kötelező feltárás költségeit a megrendelő fizeti, a Málnásfürdőhöz hasonló esetekben viszont ezeket mi álljuk. A továbbiakban az intézményvezető a sorra kerülő rendezvények hosszú lajstromát és ezek időpontját ismertette, melyekről majd olvasóinknak idejében hírt fogunk adni. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. február 8.UNESCO-várólistára javasolták a székely kaputAz UNESCO-várólistára javasolta a székely kaput az RMDSZ, a dokumentáció benyújtása óta azonban nem született döntés ebben a kérdésben. A szövetség szerint a teljes folyamatot újra kellene kezdeni. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára javasolta a székely kaput az RMDSZ. Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, ezzel a lépéssel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Romániában az erdélyi magyarság kiemelkedő kulturális, szellemi értékekkel rendelkezik. A szövetség politikusától megtudtuk, az elmúlt év végén a szakértői kormány „suttyomban” eldöntötte, hogy változtat a várólistán: a művelődési minisztérium feltett a honlapjára egy erre vonatkozó hírt, amely szerint december végéig fogadnak újabb javaslatokat. Hegedüs Csilla rámutatott, a javaslatok benyújtásának határideje előtt négy nappal tudták meg, hogy a kormány módosítani akarja ezt a listát, és utolsó percben küldték el a székely kapura vonatkozó kész dokumentációt a kulturális örökségvédelmi hivatalnak. A politikus azonban úgy tudja, ebben a kérdésben azóta sem történt előrelépés, az újabb lista nem készült el. Kérdésünkre elmondta továbbá, a várólista azt tartalmazza, amiről a kormány, a kulturális minisztérium vezetői úgy vélik, hogy különleges értéke miatt helye van az UNESCO világörökség-lajstromában, és amiről záros határidőn belül el is készítik a dokumentációt, hogy a világörökség részévé válhasson. „Újra kellene kezdeni a teljes folyamatot” „A jelenlegi romániai várólista is egy saláta – fogalmazott Hegedüs Csilla. – Sokan sok mindent javasoltak a módosítás bejelentése után. Ezután következik a konzultáció, majd el kell döntsék, hogy a javaslatok közül mi az, amit felvesznek, és mit nem. Bármennyire fontos ez a kérdés, az ország és a kormány ebben a pillanatban ezt nem kezeli prioritásként.” A szövetség politikusa úgy véli, az egész folyamatot újra kellene kezdeni, s széles körű konzultáció kellene megelőzze már a javaslatok beküldését is. A kulturális minisztérium országos műemlékbizottságának és az országos szellemiörökség-bizottságnak csak ezt követően kellene eldöntenie, hogy mi kerüljön fel a várólistára – tette hozzá. Hegedüs Csilla leszögezte: a szövetség folyamatosan lobbizni fog majd a székely kapuért. A dokumentáció összeállításában egyébként a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzszakértői is segítettek – mondta el lapunknak Vargha Mihály múzeumigazgató. Hangsúlyozta, az anyagban nem arra törekedtek, hogy felsorolják a fellelhető székely kapukat, de tucatnyi példával illusztrálták, hogy mekkora kulturális és szellemi értéket jelentenek. Elmondta továbbá, azért, hogy még jobban ráirányítsák a figyelmet az erdélyi építészet, épített örökség szimbolikus elemére, a székely kapura, március 3-án a múzeum bemutatja Balassa M. Iván A székely kapu című kötetét, és konferenciát is szerveznek ebben a témában. Mentik a népművészeti értéket Hargita és Kovászna megyében egyébként már több éve elkezdődött a székely kapuk megmentésére irányuló program. Kovács Piroska elhunyt máréfalvi néprajzkutató Europa Nostra Nagydíjat is kapott a székely kapuk mentéséért, népszerűsítéséért. Hargita megyében a program 2009-ben kezdődött, amikor a megyei önkormányzat betársult a Kőlik Egyesület munkájába, hogy megyei szintre terjeszthesse Kovács Piroska több évtizedes munkáját, megmentve az értékes székely kapukat. A megyében működő múzeumok néprajzosai, illetve hagyományőrző egyesületek bevonásával indították el a megye székely kapuinak a felleltározását. 2009 óta a megyei önkormányzat restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgálata révén, ugyanakkor számos népművészeti remekművet sikerült megmenteni a pusztulástól. Kovászna megyében pedig a Kovászna Megyei Tanács fenntartásában működő Székely Nemzeti Múzeum megbízásából tucatnyi székely kaput restauráltak. Vargha Mihály igazgató úgy vélekedett, ebben a kérdésben nagy a felelőssége a falusi értelmiségnek, akiknek feladata lenne, hogy a falu vezetőségével együttműködve segítsenek az értékmentésben. Amint arról beszámoltunk, az UNESCO közgyűlése tavaly decemberben nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút. A búcsút Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kulturális minisztersége idején, 2011-ben terjesztették fel az örökségi listára. Kelemen egyébként a döntés kapcsán úgy nyilatkozott, a minisztérium képviselői nemcsak hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást az említett UNESCO-közgyűlésen, semmibe véve közel száz szakember munkáját és az erdélyi magyarság óhaját. A művelődési minisztérium közölte, a dokumentáció kiegészítésre szorul, de nincs szó arról, hogy végleg lemondtak a projektről. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2017. március 3.Könyv a székely kapukrólSzékely kapuk régen és ma címmel gyönyörű könyvet jelentetett meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A szerző, Balassa M. Iván a magyar építészeti szakirodalom egyik legjelesebb ismerője és régi barátja környékünknek. A gyönyörű képanyagot tartalmazó könyv valódi kultúrtörténeti csemege. Áttekintésével mindannyian megtudhatjuk, hogy a székely kapuval rokon kaputípus nagyon régi gyökerű építészeti alkotás. Már az 1493-ban keletkezett Schedel Világkrónikájában feltűnnek olyan kapuábrázolások, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a mi kapuinkra. A könyv a legrégibb fennmaradt 1673-as mikházi kaputól a közelmúltban készült darabokig áttekinti a székely kapuk területi változatait, ismerteti legfontosabb készítőit. Széles áttekintést láthatunk arról, milyen párhuzamai vannak más népek körében, de megtudhatjuk azt is, mi teszi székellyé a mi példányainkat. A könyv bemutatóját a székely kapukról szóló konferencia részeként ma este tartják a Székely Nemzeti Múzeumban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 7.Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült. A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért. Védeni kaput és településképet Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is. A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását. Vérlázító a pusztítás Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll. Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk. A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak. Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés. Ormótlan falukapuk Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek. Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-18
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
